Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Díjlovaglás

2010.01.01

Díjlovaglás

 

Kialakulása:

A díjlovaglás, más néven idomító lovaglás olimpiai szakág, melynek gyökerei egészen odáig nyúlnak vissza, amikor az ember először ült fel a ló hátára. A lovassportok ezen szakága ugyanis abból az igényből fejlődött ki, hogy az ember irányítani és befolyásolni tudja a lovat. Ennek értelme eleinte főként egy-egy úti cél elérése volt, lehetőleg  a lovas által kívánt sebességgel és útvonalon. Később azonban az ember felismerte, hogy a lovaglás művészetté fejleszthető, és hogy akaratunkat úgy is érvényesíthetjük a lovon, hogy harmóniában maradunk vele, lehetővé téve, hogy négylábú társunk ugyanolyan élvezetét lelje a közös munkában, mint mi magunk. Ez a harmónia a díjlovaglásban jelent meg először teljesítendő kritériumként, de ma már a lovassportok mindegyikére érvényes, hogy csak a lóval összhangban lehet csúcsteljesítményt nyújtani.

Célja:

A kisebb kategóriájú díjlovaglóversenyeken 20x40, a nagyobbakon 20x60 méteres bekerített pályán-úgynevezett díjnégyszögben-kerül sor a feladatok teljesítésére. A lovagolandó feladatokat ( programokat) nehézségi fokuk alapján különböző kategóriákba sorolja a díjlovaglószabályzat. Az egyes programok pontosan leírják, hogy mely idomító feladatokat milyen sorrendben kell végrehajtania a lónak és lovasnak. a legkönnyebb programok a lovasiskolák alapvető gyakorlatait tartalmazzák( kiskör, nagykör, átlóváltás stb.), míg a legnehezebb kategóriák perdüléseket ( piruett), passage-t, piaffot, sorozat-ugrásváltást és egyéb magas szintű feladatokat foglalnak magukban. A díjlovasprogram, legyen bármilyen nehéz is, nem tartalmaz olyan elemet, amely ne lenne része a ló természetes mozgásfolyamatának. Az igazán komoly feladatok természetesen csak tudatos képzés eredményeként teljesíthetők.

Az előre rögzített, kötelező programokon kívül gyakran rendeznek kűrversenyszámokat is, melyben a lovas egyénileg választott zenére, saját összeállítású programmal indul. A kűr esetében előre rögzítik, hogy milyen feladatoknak kell feltétlenül benne lenniük a programban annak érdekében, hogy a különböző bemutatók nehézségi fokuk alapján összemérhetők és egységesen értékelhetők legyenek.

Értékelés:

A díjlovaglóversenyeket nehézségtől függően három-öt bíró pontozza, a produkciókat a díjnégyszög különböző pontjairól nézve. Minden teljesített feladatot 0 és 10 közötti pontszámmal díjaznak. A 0 jelentése nem végrehajtott, a 10 pont pedig kitűnő. Bizonyos feladatok kiemelt szerepet kapnak, így dupla súllyal számítanak a végső értékelésben. A program végén a szerzett pontszámokat összeadják, és ennek alapján alakul ki a végső sorrend.

Az egyes feladatok értékelése mellett a versenybírók az összbenyomást is díjazzák. Itt olyan szempontok alapján értékelnek, mint a lovas befolyása és ülése, a ló lendületessége, elengedettsége, fegyelmezettsége és jármódjainak tisztasága. Zenés kűr esetén a művészeti érték és a kűr technikai kivitelezése is mérvadó.

 Mit kíván a díjlovaglás a lótól és a lovastól?

 A jó díjló egyensúlyban, elengedetten, kötetlenül és nyugodtan mozog. Képességei között megtalálható a ruganyos, térölelő, laza mozgás és az ezt lehetővé tevő, megfelelő testalkat: arányos test, hosszú, enyhén ívelt nyak, laza tarkó, közepesen hosszú,  szabadon lebegő hát, jól izmolt far és hosszú, erős lábak. A helyesen képzett, díjlovaglásra alkalmas ló végig a lovasára koncentrál, és azonnal reagál annak legapróbb segítségeire is.

A jó díjlovas precíz, kitűnő ütemérzékkel rendelkezik, és a megfelelő pillanatban tudja alkalmazni mindazon segítségeket, melyekkel irányítani tudja lovát. Jó érzékkel, finoman érvényesíti az akaratát. Higgadt lelkiállapotban, a feladatra koncentrálva lovagol, nem csak a versenyeken, hanem a felkészülés során is.

Magasiskola:

A díjlovaglás speciális változata a föld feletti gyakorlatokat is tartalmazó magasiskola. Ezekre a gyakorlatokra leginkább a lipicai, az andalúz és a lusitano fajtájú egyedek képesek. A gyakran spanyol lovasiskolaként is emlegetett irányzat legfontosabb kiképzőközpontjai Bécsben, Jerez de la Fronterában és Saumur-ben találhatók.

 

Díjlovagló négyszög betűi:

Kép


 

 

 

A mappában található képek előnézete Díjlovaglás

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.